68.rész

Tamii^^  2011.07.30. 20:20

Három nappal később.Justin szemszöge.:

Hannah még mélyen alszik.Ahogy ott fekszik az ágyon.El sem hiszem hogy életben van.Az orvosok szerint csodával határos,hogy ezt így meg úszta.A golyó amit felé lőttek semmilyen főbb eret nem talált el.Sőt a lehető legjobb helyen találta el ha lehet ezt mondani.De viszont figyelmeztettek,hogy nagyon be verte a fejét.Amióta be hozták kómában van.Ami azért is aggasztó mert ki tudja mikor kell fel.Jeremy és Emma ki mentek egy kávét inni.Anya lépetbe.

-Szia kicsim.Hannah hogy van?.-ahogy anyára pillantottam leg szívesebben ordítottam volna.Még mindig lehetetlennek tűnik fel fogni hogy mi is trtént.Az életem romokban.Az az ember akiért bármit meg tennék szinte holtan fekszik,és ki tudja mikor látom viszont.

-Szia.Hát...változatlanul.-nagyot sóhajtottam,minden percben vissza kell magam fognom,hogy ne sírjak újra és újra.Anya némán bólintott.

-Kicsim,nem jönnél haza?Három napja idebent vagy.Egy korházi széken alszol.Bele fogsz bolondulni.-ahogy anyára pillantottam észre vettem szemeiben a könnyet.-el hiszem,hogy szereted Hannaht és hogy mellette akarsz lenni,de ez nem normális.

-Sajnálom anya,de én itt maradok.

-Kérlek.Gondolj a karieredre.Nem tesz jót,hogy el zárkózol.

-Sajnálom...-ezt az egy szót tudtam ki mondani.Egyszerűen csak arra vágyok,hogy haggyanak békén.Haggyák hogy szeressem és vigyázzak Hannahra.Csak ennyit kérek. A karierem és a normális életemmel járó gondok most valahogy teljesen el homályosulnak a szűrkületben.Abban a szűrkeségben amit az egyedüllét és a fájdalom okozott. Amit csak egyetlen egy ember tehet színessé,Hannah.Fel álltam,a radiátornak támaszkodtam,csak bámultam ki a ablakon.Nem tudom mit mondhatnék még.Anya csak némán állt,majd cipője halk kopogását hallottam a csupasz korházi padlón.Lassan vissza sétáltam a székhez.Ahoz a székhez,ami most viszonylag kényelmesnek tűnt.Talán a fáradság teszi.Nem tudom.Ahogy oldalra pillantottam meg láttam,hogy a szék mellet egy kis táska van.Anya hozott be ruhát,mint az elmúlt három napban mindig.Be mentem a fürdőbe,és át öltöztem.Minden este haza megyek le fürdeni,de aztán vissza is jövök.Anya egy kockás ingett hozot,a szokásos fekete csőnadrággal és egy fehér suprával.Ahogy meg láttam Hannaht újból el fogtak az érzelmek.Azok a heves tűzes érzelmek amik kettőnk közöztt vannak.Legszívesebben oda mennék és le smárólnám,hátha fel kel mint csipke rózsika.Magamban nevettem az ötleten,de mért is ne?Ovatosan oda lépkedtem,le hajoltam a még békésen szunnyadó Hannahoz,majd egy puha csókot leheltem ajkaira.Szörnyű érzés volt,hogy nem csókol vissza.De mire számítottam?Arra,hogy majd mint a mesében fel kel?Talán tényleg meg bolondultam.Le ültem a székbe,majd a Hannah melletti monitorra pillantottam.Gyorsul a szív verése.Egy percig fel sem fogtam a dolgot,majd hírtelen vissza pillantottam jól láttam e.-Gyorsul a szív verése.-már mosolyogtam el sem hiszem.Azonnal ki rohantam,oda kint mindenki fagyos szomorú hangulatban volt.-Gyor...gyor.-annyira szaladtam,hogy alig kapok levegőt.-Hannah szívverése gyorsul.-Emma hírtelen fel ugrott a többiek követték.-szólok az orvosnak.-azonnal irányt váltottam be kopogtam a doktorúrhoz,majd közöltem vele a dolgokat ő pedig azonnal átt jött meg vizsgálni Hannaht.A szemhéját fel emelte,majd bele világított.

-Hmmm reagál a fényre.Ez jó jel.-szelíden felénk mosolygott.-de várnunk kell egy kicsit.-ahogy ki mondta Hannah nyitogatni kezdte a szemét.

-Hannah kicsim.-Emma azonnal mellé ült.Egyszerűen nem tudom fel fogni a dolgokat.Már ki nyitotta a szemét,de nem szólt semmit.

-Ez normális?.-meg ilyedtem vajon normális e hogy nem szólal meg?

-Persze.Kómában volt,ez ki meríti a testet.Vannak akik napokig nem nyitják még ki a szemüket,csak apró élet jelet adnak.-némán bolintottam,de már a szám sarkában ott bújkált a boldog mosoly.

Pár órával később.Hannah szemszöge.:

Minden olyan furcsa,a fejem csak zúg.Zavar a fény,a hangok.Olyan érzésem,van mintha egy kiadósat aludtam volna,de még semm pihentem ki magam.Fáj minden mozdulat.Nem tudom mi történt velem.Ha jól hallottam az orvos valami féle kómáról beszélt.Beszélgetést hallottam,oldalra pillantottam,és meg láttam,hogy anyájék lépnek be.

-Szerelmem,neked még pihenned kéne ne erőltesd magad.-egy fiú felém állt,majd óvatosan be takart.Szerelmem?Mi...mi...mi történt?

-Szerelmem?Nem...nem tudom ki vagy.-némán ráztam a fejem.Ahogy a srác arcát fürkéztem,nem tudtam le olvasni semmit.Mintha meg fagyott volna.Nem szólt semmit csak állt némán,majd csillogó könnyeket törölt ki szemeiből.

-Nem emlékszik rám.-anya és Petti oda mentekhozzá,majd át ölelték.Patti.Rá emlékszek,egy fontos személyen keresztül ismertem meg,de nem tudom hova tenni.Egyszerűen nem megy.A srác le ült velem szembea székbe.

-Justin nyugodj meg.Idő kell neki.-Justin.A név ismerős.Majd hírtelen belém hasított.Hát persze.Nem jött vissza a teljes emlékem,de már tudom,hogy fontos nekem és hogy szeretem.Ovatosan,ki másztam az ágyból,fel ültem Justinnal szemben,ő ovatosan a combomra helyezte a kezét,majd gyengéden simogatni kezdte.Éreztem,hogy el pirulok,az egész testemen jól eső bizsergés futott végig.

-Feküdj vissza,még gyenge vagy.-lehelte lágyan ajkaimba.Én két kezembe fogtam az arcát,majd homlokomat az ővének támasztottam.Min ketten le hunytuk a szemünket.

-Igaz,hogy nem tudom ki vagy.De arra emlékszek,hogy fontos vagy nekem,szeretlek és hogy bármit meg tennék érted.Bár mit.

-Bár emlékeznél.-hangja lágy volt.Lassan fel nyitotta szemeit.Azoka a gyönyörű barna szemei csak úgy csillogtak.

-Hidd el én is ezt kívánom.-talán ez egy új esély.De még is mire?