42.rész

  2011.05.10. 07:17

-Na jó,reggel meg beszéljük.Mot takarítsátok fel a vizet és nyomás aludni.Este van,ilyenkor mindenki alszik már!-Ezzel dühösen ki viharzott.De nincs is még későn,nem tudom mit van úgy oda.

-Hát azt hiszem holnap kapni fogunk.-próbáltam viccesre venni a dolgot,de legbelül nagyon is komolyan gondoltam.Hannah csak bele egyezően bólintott.Fel takarítottuk a vizet,majd fel vettük a pizsománkat,a fürdéstől teljesen el ment a kedvünk.-Nézzünk tv-t.-kacsintottam Hannahra.

-Rendben.-ezzel nevetve be kapcsolta a tv-t.

 

Hannah szemszöge.:

Kicsit félek a holnapi naptól.Igazából nem tudom mit lepödtek meg,hisz mikor úgy volt hogy terhes vagyok rá jöhettek volna.Na mind egy meg próbálom élvezni Jus közelségét.Valami jó kis rajzfilmet néztünk,habár nem nagyon figyeltem,az agyam a holnapi nagy beszélgetésen járt.Már vagy fél 11 is lehetett mikor valaki kopogott.

-Majd én nyitom.-mondtam Biebsnek és le rohantam a lépcsőn.Ahogy le értem eszembe jutott a fenyegető.Szívem egyre hevesebben vert,ahogy az ajtóhoz közeledtem.Mi van,ha egy golyót kapok a szívembe,vagy le szúrnak?Nagy nehezen sikerült le győznöm félelmem,vettem egy mély lélegzetett s le nyomtam a kilincset.Meg lepetésemre egyátalán,nem egy golyó vagy egy kés várt hanem Emily.Arca fáradt és meg gyötört volt.Nagyon rosszul nézett ki.A máskor szép rendezet arany  szőke fürtjei most szana szét álló széna kazalra emlékeztetett.A látvány teljesen le sokkolt,meg lepödötségemben,nem tudtam sírjak vagy nevessek.-Úr isten gyere be!.-mondtam,majd be tessékeletem és szorosan magamhoz húztam.

-Hannah.-szipogta Emily.

-Itt vagyok drágám ne aggódj.-ekkor Biebs lépkedet le a lépcsőn,de az ő szája is tátva maradt.

-Mi a baj Emily?.-gyorsan mellénk szaladt.

-Hannah...én egy hülye ostoba liba vagyok.-szipogta Emily.

-Nem kicsim,de hogy vagy az.-próbáltam meg nyugtatni.-Ju ha nem baj be megyün az egyik vendég szobába meg beszélni.-Jus bolintott,majd segített Emilyt be vezetni.Le fektettük az ágyra ,majd Jus fel ment.

-Na mesélj.-mondtam neki.

-Hát össze jöttem egy srácal....-Emily szava el akadt.- Először teljesen abba voltam,hogy ő a nagy ő.Aztán mint utána ki derült,csak ara kellettem neki.-Ahogy néztem Emily gyönyörű kék szemeit a szívem majd meg szakadt.Szegény lány.

-Mi te odattad magad?.-ekkor jutott eszembe ,hogy Emily még nem feküd le eddig senkivel.Ő csak bolintott majd folytatta.

-Aztán,el telt pár hét.Szépen boldogan együtt voltunk.Nem egyszer és nem is kétszer feküdtünk le úgy hogy nem védekeztünk.-mi?? csak ezt ne,kérlek Istenem ne.-Mindíg azzal jött,hogy nem kell védekezni ő vigyáz.Én meg persze el is hittem neki.És most...-ekkor újra zokogásba tört ki.- most itt vagyok terhesen.-mondta végül.Ahogy ki mondta úgy érezetem mintha el hagytak volna.Kértem hogy ezt ne.Olyan nagy kérés?

-Szegénykém.-közel húztam magamhoz.-Anyukádék mit szóltak?.-kérdeztem végül.

-Szerinted?Azzonnal ki dobtak.Mondván,hogy egy gyereknek minek gyerek?És végül is igazuk van.-Emily,nem nézet rám.El bambúlt szemekkel figyelte a kezeit.

-Aludj ma itt és holnap ki találunk valamit.-mondtam,majd egy puszit nyomtam a homlokára.-Most pedig aludj.Holnap veszel egy forró fürdöt.Ki szellőzteted a fejed és meg látjuk mit tehetünk-.Emily bolintott egyett,majd be mászott az ágyba.Még utoljára vissza néztem,ekkor már le hunyta szemeit.Ki mentem a konyhába sehol senki.Le ültem az asztalhoz és csak gondolkodtam.Végül is ha el veteti,akkor ott a veszélye,hogy soha többé nem lehet gyereke.Ha meg tartaja akkor ott a kockázat,hogy vajon fel e bírja nevelni?Jó anya lesz?De mi van ha örökbe adja?Az sem veszélytelen,hisz  egész életében bánkódhat,hogy el dobta a saját gyerekét.Emlékszek régen együtt beszéltük,hogy milyen ciki 16 évesen gyerek,és ha meg láttunk egy ilyen lányt sajnálkoztunk,hogy minek kellet ez neki?Most meg?Most meg itt vagyunk 16 évesen és ő is és én is meg gondolatlanok voltunk.Jó persze nekem nem lehet gyerekem,de ugyan olyan hülye vagyok.

-Mi a baj cica?.-hallottam egy kellemes aggodó hanngót,majd egy forró kezet éreztem a vállamon.

-Emily terhes.-mondta,mikor meg bizonyosodtam róla,hogy Jus az.

-Tényleg?.-nézet rám teljes meg lepődötséggel.

-Igen.-bolintotta,majd egy elég savanyú képet vágtam.

-Úgye nem vagy szomorú?.-kérdezte,majd fel húzott a székről.

-Persze,hogy az vagyok,hisz a barátnőm.-mondtam halkan.

-Jó én nem arra értettem.Tudod...-kezdte el,de bele vágtam.

-Ja!akkor azt kérdezd!Nem vagyok féltékeny,mert nekem nem lehet.Fáj a tudat,de másra nem leszek irígy.

-Akkor gyere aludni,mert már nagyon fáradt vagyok.-ezzel kézen fogot és fel sétáltunk a szobbába.Szépen be bújtunk az ágyba.

-Jó éjt Jus.-mondtam halkan.

-Neked is szerelmem.-suttogta ő is,majd át karolt és így hunytuk álomra a szemünket.